Nem szeretem a cumit. Voltam oly szerencsés, hogy a fiúkat nem kellett külön/hozzátáplálni, tehát nem kellett azzal szembesülnöm, hogy szép dolog az a szentencia, hogy a csecsemőt is etessük kanállal és itassuk pohárból. Szoptak, és kész.
Igazából a játszócumi ellensége vagyok. Az olyan anyapótló a szememben: nem-akarok-veled-foglalkozni-adok-cumit. A gyerek így magát nyugtatgatja, ahelyett, hogy az anyja nyugtatná meg, csitítaná el. Vagy nem?
Aki cumira adná a fejét, azért gondolkodjon el rajta, hogy ha le kell róla szoktatni, az vajon hogy fog menni? És meddig fog tartani?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése