Béndzsa

Elég béndzsa vagyok a gyerekekkel. A sajátjaimmal még csak-csak elboldogulok (bár a mostani hétvége alapján még csak azt se), de más gyerekekkel olyan nagyon esetlen tudok lenni a mai napig. Mondjuk, a fiaimmal szert tettem némi gyakorlatra, és eredeti szakmám szerint középiskolai tanár vagyok, de a két korosztály között van egy (széles) sáv, amivel gondjaim szoktak lenni.
Pláne erős ez az érzés, ha Apát nézem, aki egy igazi gyerekmágnes, ragadnak rá a gyerekek (az én apám is ilyen volt).
Lényeg a lényeg, hogy a kicsit nagyobbakkal nincs túl nagy gyakorlatom. És míg nem voltak gyerekeim, a kicsiktől is csendben kétségbe estem.
A témában egy nagy-nagy felfedezést tettem, saját tapasztalataim alapján: ha te is gyerekbéndzsa vagy, ne aggódj, ha kicsi gyerek kerül melléd. Ha szimpatikus vagy neki, vezetni fog, játszik veled, beszélget, csak rá kell bíznod magad; jól fogjátok érezni magatokat.
Ha meg nem vagy szimpi, úgyis mindegy.