Gyerekbiztonságról egy fotó kapcsán

Egy ismerős fotóit nézegettem. És megláttam egyet: gyerek, kilenc hónapos körüli, autósülésben ül a kertben, egy műanyag asztal tetejére biggyesztve, anya szemben vele. A fotón nem teljesen egyértelmű, de úgy tűnik, a ded nincsen bekötve.
Az ilyentől ideges leszek, hogy Hofival éljek, ledobja az agyam a szíjat.
Az ilyentől elfelejtem, hogy pártatlan vagyok, és hogy lehetőleg ismereteket közöljek, és ne észt osszak. És hogy ne ítélkezzek. És aztán persze eszembe jutnak régi dolgok is vele kapcsolatban.

Mert anno pl. nem jöttek el hozzánk (elhívtam tornászni, és mondtam, jöjjenek el apa és lánya hozzánk), mert nem érezte biztonságban a gyereket nálunk... egyszer kijött a játszótérre, de a kétévesek miatt nem érezte biztonságban a gyereket - hogy bjrnak teperni a kismotorral a pad mellett -, az első adandó alkalommal meglépett. De az ő ötlete volt, hogy ha együtt megyünk vásárolni, majd úgy ülünk az autóba, hogy a pasik elöl, mi hátul, ölekben a kicsikkel (az ő Nagyja meg az én Kicsim egyidősek), középen a mienk Nagy - erről elsőre az jutott eszembe, hogy LÓSZART!, de hát illedelmes ember ilyet nem mond(hat) egy lépcsőházi ismeretség szintjén lévő másik embernek.
Persze, volt már olyan is,hogy szívem szerint kitéptem volna apukát az kispiros Swiftből, mert a Bartókon menni a szappanosdobozzal, miközben a kétéves az első ülésen ugrál a félig leeresztett ablak mellett... az nem kifogás, hogy de-minket-is-így-szállítottak; van különbség a harminc év előtti autók, sofőrök, autómennyiség és a mostani között.

Hogy mi a bajom a fenti fotóval? Egy jólfejlett, mozgékony nyolc-kilenchónapos simán ki tudja magát dobni a hordozóból-babakocsiból, ültéből. Egy asztal kb. 75 centi, azaz minimum nyolcvan centit repül, majd érkezik pofával előre a kölök. Aki szemünk fénye, és az említett ugrás után már mehetünk is - minimum - megfigyelésre a kórházba. És az nem kifogás, hogy dehát ott vagyok, mert nem biztos, hogy lesz időm elkapni, és roppant egyszerű lenne a megelőzés: nem tenni az asztalra.

És ha már biztonság, hát a bicajsisak is ilyen. A hajamt téptem, mikor láttam anyut-aput, ülésben a gyereket, világítás, sisak nélkül késő délután a Bartók Béla úton teperni. Mondjuk, ez korrekt, ha már halunk, együtt haljunk... (megjegyzem, én se szeretem a sisakot, én se úgy szocializálódtam, hogy KELL, de mégiscsak kell, pláne itt a városban).

Hu, de jó, hogy kimorogtam magam.