Szemrágógumi

Ihletet kaptam. A tévéből. Heverek, pihenek, és nézem az egyik reggeli műsort. És olvasom az SMS-eket, ami nagy hiba, mert mindig csak ideges leszek tőle.
Például az olyan bejegyzésektől, miszerint a másfél éves gyerek egész nap igényli a tévét, vagy hogy az anyuka ikrei is tévéznek, és a reklámok a kedvenceik. Az egyik kedvencem, hogy egy anyuka aggódik, mert a gyerek egész nap a tévé előtt ül.

Pedig a dolog tulajdonképpen rém egyszerű: ki kell kapcsolni. A másfél éves azért igényli a tévét, mert ezt szokta meg. Ha otthon nem folyik egész nap a tévé, akkor a gyereknek se "igénye" a bámulás. Értem én, egyszerűbb így felügyelni a gyereket. Persze, könnyebb úgy takarítani, hogy a gyerek egy helyben ül. Nehéz megtalálni a megoldást - nálunk a gyerekek nyertek a takarítással szemben; de akár be is segíthetnek, játékok elpakolása, egy kis mosogatás: a Nagy kifejezetten szívesen mosogat, műanyag tányérokat, keneleket,minden olyat, ami ne törékeny.

Nem gondolom az ördögtől való dolognak a tévét, de mint oly sok minden, ennek a kordában tartása is a mi feladatunk. Mindenkinek maga döntése, hogy tart-e otthon tévét, vagy sem. De ha igen, akkor biza ott szabályok kellenek.
A túl sok (jesszus!, az egész napos) "zörgés" szerintem felnőtteknél is rossz szokás, többnyire csak háttérnek szolgál. A gyereknek viszont sokat árthat.

Például nem fejlődik a szókincse, a kifejezőkészsége, mert a tévével nem nagyon lehet beszélgetni, a tévé csak közöl. A gyerek úgy tanul meg egy szót, ha hallja, és aztán maga is próbálgathatja, és ha nem jó, a szülő óvatosan javítgatja.

Aztán nem tesz jót a kreativitásnak és a fantáziának, mert kész képeket szállít, csillog-villog, színes, érdekes, de finoman szólva nem ösztönzi a kicsit ELKÉPZELNI valamit. Az se jó ezekben a kész képekben, hogy a gyerekecske nem tud hárítani: minden történést, képet készen kap, esélye sincs arra, hogy a számára félelmetes dolgokon átlendüljön, és csak azt képzelje el, amit még el tud viselni.

Aztán ugye, ilyenkor a gyerek többnyire egyedül kuksol a tévé előtt, tehát meg se tudja beszélni velünk, hogy mit látott, mit gondol róla, és neki - úgy jó 8-10 éves koráig is akár - nincs elég tudása, képessége ahhoz, hogy a valóságot a reklámvalóságtól megkülönböztesse. Ha egyszer leültök a tévé elé, akár szombat délelőtt, úgy gyerekszemmel - kikapcsolva azt a tudást, hogy ez mese -, hát elég dermesztő dolgokat fogtok látni.

És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a kicsiknek szükségük van a nagymozgásos tevékenységekre(futni, mászni, csúszni) a testük és a szellemük fejlesztésére is, a tévé előtt ülve legfeljebb a szemmozgató izmok erősödhetnek (de ebben se nagyon reménykedjetek).

Szóval ide is szabályok kellenek, sokszor bizony saját magunknak is...
Egyrészt kontrollált műsorokat nézzenek a gyerekek - szerintem az első években tök fölöslges maga a tévéadás, videón, DVD-n, számítógépen rengeteg remek gyerekmeséhez hozzá lehet jutni. Egyrészt csak olyan mesét nézzen a gyerek, amit már mi is láttunk (a Kisvakondban például vannak több, mint meglepő epizódok). Az első néhány alkalommal mindenképpen üljünk le mesét nézni a deddel, hogy tudjon kérdezni, segíthetünk neki mi is némi narrációval, hogy mit lát. Később is érdemes a közelben maradni, hogy az újabb kérdésekre felelhessünk.

Válasszunk a gyerek korának, érettségének megfelelő témájú és hosszúságú mesét (személy szerint kétlem, hogy egy másfél éves gyerek végig követni tud egy 90 perces mesefilmet, végigülni és végigbámulni persze menni fog).

Fontos, hogy ha végeztünk a mesével, kapcsoljuk ki a tévét. Megnéztük, kész. Ez ránk, felnőttekre is vonatkozik ám. Mondhatom azt a háromévesnek, hogy megnézem ezt a filmet, aztán megyek, de akkor menni is kell (és a Helyszínelők, de akár a Dokik se gyereknek való filmek... se hangra, se képre). Nagy félreértés, hogy a természetfilmek mehetnek, mostanában elég sok brutális, naturális képet közvetítenek, szerintem egy gnú kibelezése húsz hiéna által nem egy két(három/négy)évesnek való látnivaló.

Mindenképpen szabjunk meg egy határt, hogy mennyi időt/hány darab mesét nézhet a kölök, és ehhez ragaszkodjunk (következetesség, tudjátok). Ebből szinte biztosan lesznek konfliktusok. Nálunk a napi adag hat kis mese, tetszőleges elosztásban - úgy értem, lehet nézni hat mesét, hogy ezt egyben nyomják-e le, vagy reggeli előtt hármat, meg ebéd után hármat, az az ő dolguk. Azt is ők mondhatják meg, mit néznének, mármint az "engedélyezett" mesék közül.

És végül az "alap": mindkét szülő által elfogadott kompromisszumra kell törekedni. A tévékérdésben is fontos, hogy egységfrontot alakítsunk a párunkkal, mindenkinek (pláne a gyereknek) így lesz a legkönnyebb.